Végre megint itt

Hajajj, végre megint működik a blog. Gondolom, a gépem hibája, hogy eddig nem tudtam írni (és ez tényleg nem felelősség áthárítás!), de most már minden oké.
Sok minden történt velem, de túl hosszú lenne, hogy mindent elmeséljek. Most elterveztem, hogy belekezdek egy másik blogba is, az irományiamnak (szerintem főleg boys love lesz), amiket még nem érzek elég jónak ahhoz, hogy a Merengőre kerüljenek, de kíváncsi vagyok mások véleményére. 

Ma tök jó napom volt amúgy. Első három óra volt csak megtartva, aztán átmentünk a Barátok templomába, mise volt meg gyónás. Mise közben végig az Ízek, imák szerelmekre gondoltam, meg arra, hogy nagyon tetszik ez a jóga-meditálás téma. Meg nagyon tetszik a mantra szó... talán egyszer....
Aztán meg találkoztam anyummal kezelése után és jöttünk apuval haza; de előtte még megvettük az alapanyagot a mézeskalácshoz. Ugyanis Hajni néni - ma van a szülinapja, 37 éves - kitalálta, hogy idén én meg anyum készítsük a karácsonyi ajándékot a tanároknak (németesekkel együtt 11 van összesen). Persze, mindezt csak azért, mert az osztálybulin (ami mellesleg nagyon jó volt) hoztam vagy két tálca színes, finom mézeskalácsot.

Viki mostanában nem nagyon törődik velem. Mindig csak tanulnia kell, és csak néha ér rá. A városba már szinte egyáltalán nem megyünk együtt... abba bele sem merek gondolni, hogy talán itt a vége a barátságunknak. Mert én nagyon szeretem őt, és amióta Flóra elment, szinte ő a legjobb barátnőm (persze ott van még Bia is, akit szintén nagyon szeretek, és Dóri, aki kicsit furi).

Mostanában azon kapom magam, hogy egyre kevesebbet gondolok Flórára. A legrosszabb az az egészben, hogy még mindig borzasztóan hiányzik; persze, hisz ő volt a legelső és legjobb barátnőm egész eddigi 15 évem alatt. Amikor kicsi voltam, mindeni csúfolt, őt és talán Abigélt kivéve (akit szintén bírok, és bár hasonló az érdeklődésünk, sosem lettünk igazából barátnők). Néha még mindig haragszok Flórára, mert csak úgy elment, mintha az elmúlt évek nem számítanának. Mert én - naivan - azt hittem, végig járjuk majd együtt az általánost, a középsulit, és együtt érettségizünk majd.

Persze, tavaly minden jobb volt (a régi osztályom miatt is), és sokszor kívánom, bárcsak ott lehetnék megint, nyolcadikosan a többi gyerek között... akik, talán bénának tartanak és figyelemre sem méltatnak, mégiscsak gyerekek, és nem tinédzserek. Most éreztem csak meg, milyen nehéz is felnőni....