Így utólag nem értem, hogy keveredtem én ebbe bele... de most mégis boldog vagyok tőle. Ha vége is lesz, már megérte... annyi kételkedés, és mégis mennyi öröm. Az öröm viszont sokkal több és nagyobb volt, mint a szenvedés... és megérte. Még ha nem is hiszek benne sokszor.
Azt akarom, hogy még sokáig tartson. Hiszen ez az egyetlen szál számomra, ami abba a csodálatos világba vezet.... és az a sok szép emlék. Az a sok ember, akit megismertem... azt hiszem, sosem fogom kitörölni őket az emlékezetemből. Az elmúlt héten többször is visszaforgattam magamban az elmúlt évet... és azt kell mondanom: soha ennyi fájdalmat és örömöt nem éltem meg még ezelőtt. Megtanultam elfogadni, hogy minden szépért és jóért keményen meg kell szenvednünk.
Most pedig közeleg a tél és én borzasztóan várom. Iskola után leülni a meleg kandalló mellé egy forró teával, vagy éppen a barátaimmal beülni valahova egy jó forrócsokira... a mézeskalácssütések otthon és a gyerekekkel. Aztán ajándékosztás az osztályban és karácsonyfa díszítés otthon. Mintha megállna a világ.
Mostanában egyre többet tudok írni és van is ötletem hozzá. Jövő héten pedig lelkigyakorlat, három teljes napig együtt lehetek azokkal, akiket annyira kedvelek. Kell-e ennél több a boldogsághoz?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: iskola. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 10., szombat
2011. augusztus 28., vasárnap
Öhm... iskola előtt két nappal
Azt azért nem mondanám, hogy sikerült legyőzni a lustaságom nyáron, de kéremszépen, több mint tíz fictervből egyet írtam meg teljesen (vagyis teljesen kész csak szeptember elejére lesz). Szóval az idei nyaram zsúfolt volt, de azt mégsem mondanám, hogy egyszer-kétszer több alkalommal nem ülhettem volna Word elé. Ülhettem volna. Csakőőőőőő... májusban nem nagyon engedhettem meg magamnak a kihívás miatt, hogy ne írjak. Pedig akkor meg pláne olyan időszakban voltam, hogy hajajj.
Most már holnapután évnyitó aztán iskola. Ergo: még kevesebb időm lesz írásra. Plusz járok külön matekra múlt hét óta. Holnap lesz a második órám és eddig nagyon bírom a tanárnőt. Jól magyaráz és most háziírás közben rájöttem, hogy nem is vagyok annyira hülye a törtekhez :) (igen, kemény 8. osztályos tanagyagot kellett velem átvenni... -_- Egyébként a nyárra feladott 9 oldalt még nem csináltam meg, illetve csak azt a néhány példát amit a tanárnővel múlt csütörtökön átvettünk. Viszont a hét kötelezőből már kettőt elolvastam, a többit meg ráér iskolaidőben, amikor kérik. Illetve, az sem biztos hogy mindet elolvasom. Ami tetszik azt nyilván igen, de a Szigeti veszedelmet majd valahogy máshogy oldom meg mert ahhoz nagyon nem fűlik a fogam.
Most írtam néhány oldalt a legfrissebb USUkomhoz és a Boedica (jelenleg ez a címe... még változhat) bevezetőjéhez, de még nem küldtem el O.-nak. Reménykedek a legjobbakban, mert eddig tök jól haladunk... kérdéses hogy ősszel hogy lesz időnk párhuzamosan írni.
Tervek a jövő tanévre (ami amúgy mindjárt itt van -_-")

- FICÍRÁS. Így, nagybetűvel. Akarok sok ficet írni, akarok sooooksok ötletet és ihletet. Már eldöntöttem, úgyhogy...
- MATEK MINIMUM 3-AS. Ez tuti meglesz, ha ilyen jó segítségem van :D (Mondjuk fizika/kémiából sem ártana...)
- REGÉNYÍRÁS. Hogy legyen idő rá, azt szeretném. És hogy legyen olyan jó, mint ahogy közösen megálmodtuk.
- TÖBB BARÁTI PROGRAM. Nem kockulás a gép előtt délutánonként. Ez is jó lenne, ha megvalósulna, de ismerve magam, ez hiú remény.
- MINÉL TÖBB HETAMEETRE ELMENNI. Igyekezni fogok, de nem erőltetem amit nem lehet. Másszóval: több-kevesebb siker várható e téren.
- KIÁLLNI MAGAMÉRT. Esküszöm, ezentúl nem fog érdekelni, hogyha gyerekesnek tartanak majd. Az utóbbi években túl csöndes lettem, egy rohadt szót nem szóltam magam érdekében, mert még hatodikban megtanítottak, hogy vagy kussolok vagy éretlen gyerek vagyok. Nem értem, miért szoktam ebbe bele.
És ez nem fontossági sorrend, hanem ahogy eszembe jutottak a gondolatok. De azt hiszem van elég célkitűzésem erre a tanévre... igyekezni akarok hogy ne az legyen mint a nyári fictervemmel. Próbálok minden erőmmel ezen lenni.
2011. július 11., hétfő
Izé
Ma ez egy viszonylag jó reggel volt csak korán kellett kelnem (7 óra előtt), mivel mennünk kellett a rendőrségre az önkéntes munka miatt. Úgy volt hogy fél nyolckor találkozunk a többiekkel a buszmegállóban, de kicsit késtem mert apuval megálltunk tankolni előtte. Hát persze, hogy nem vártak meg; ami eléggé rosszul esett *forever alone*, ráadásul amikor beértem a rendőrségre megtaláltam őket, de ott is hagytak; mondván, ők már megbeszélték, Bia és én be lettünk osztva egy olyan lehetetlen időpontra, ami nekem abszolút nem jó. De ő már nem jött be velem, hanem vártam vagy egy órát mire a programot vezető hölgy kijött. Őt nem hibáztatom, mert a recepcióson kívül ő volt az egyetlen szimpatikus ember a rendőrségen. A többi csapkodta az ajtót meg káromkodott. Ennyit róluk.
Ma átvettem a nyelvvizsga bizonyítványt. Összességében 74% - elég siralmas, de hát ez van. Mondjuk azért elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha tanulok is és nem csak lopom a napot egész évben. De sikerült és most csak ez számít elvileg XD
Szerdától Szalók, még meg kell beszélnünk a programokat Biáékkal (nem mintha perpillanat nem lennék rá megsértődve, de nem vagyok az a haragtartó típus), mit viszünk, ki veri fel a sátrat stb. Azért már várom elég rendesen, csak az az egyetlen baj hogy nem leszek gépközelben 3 napig (eeeej, túlságosan elkockultam XD). Jövő héten pedig hittantábor amikor egész nap a kicsikkel kell lógnom és pesztrálni őket - szerintem tökre élvezni fogom, karácsonykor is mindig imádok velük sütni-főzni. *hasonló agyiszint garantálva* De tényleg, már csak ezért is várom mindig az év végét :) Hál'Istennek nem vagyok egy könnyen kiidegelhető típus és még velük is tök nyugis hangon szoktam beszélni :P
Na és még a nyár hátralévő részében fanficeket akarok írni, design-t cserélni a blogjaimon, animét, doramát és sorozatokat nézni, barátaimmal lenni, olvasni, meg... hát nem akarok de muszáj lenne matektanárhoz járni XD Reménykedek, hátha valami kedves ürgét fogok ki és rendesen elmagyarázza a matekot. Na nem mintha annyira szeretném a tantárgyat, de legalább egy hármast kéne virítani év végén jövőre. Bár ha ugyanez a nő fogja tanítani mint idén, hát nem tudom mit csinálok. A büfében Éva azt mondta, nem árul arzént. Semmi baj, máshogy is meg lehet oldani...

2011. június 26., vasárnap
"Ha nem ismernek el mások, akkor már létezni sem tudsz többé!?"
17-én derült ki hogy sikerült a középfokú komplex nyelvvizsga. Nem mondom, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, de azért örültem. Összesen 300 pont volt, a 60%- a pedig (a vizsgasikeresség alsó határa) 180 pont. Ha ezt nézzük, az én 222 pontom elég jó, de ha a 300-hoz viszonyítjuk, sírni támadna kedvem. Rendben, meglett a vizsga, de azért jobb eredményt akartam volna produkálni... minimum 80%-ot (nem számoltam ki hogy mennyi lett, szóval lehet hogy van nyolcvan), de 90% körül szerettem volna igazából hogy legyen. Jó, tudom, sokat kívánok amikor nem is tanultam egész évben csak azt amit órán vettünk (és ha ezt nézzük, nagyon jó eredmény ez a 222 pont). A legtöbben többet tanultak nálam és voltak, akiknek nem sikerült. Én órán kívül maximum annyit tettem hogy olvastam néhány angol ficet meg doujinshit... kicsit bűntudatom is volt amiatt, hogy Dancsi annyit tanult és neki nem sikerült az írásbeli. A vizsgán is épp ezért, mert nem tanultam - rettenetesen ideges voltam. Főleg az írásbelin, mert a szóbeli olyan későn volt hogy addigra már szétfőtt a fejem és csak hebegni-habogni tudtam (25-ből 23-om pontot kaptam a szóbelire és ezen azért eléggé meglepődtem).
Nem mellesleg elkezdtem (jó, elég nagy túlzás) az Orsival közös novellánkat. Igazából csak karaktereket dolgozunk ki most mindketten meg én először megírom az én bevezetőmet aztán arra a sablonra majd Orsi is.
Elég nagy meglepetést okozott, hogy az egyik szereplőmnek az arcát milyen gyorsan kitaláltam. A karakter egy elkényeztetett, arrogáns osztrák nemesi fiú. Olyan embert kerestem, akinek az arca annyira irritál, hogy legszívesebben pofonvágnám; de azért szép legyen valamennyire. Így esett a választásom Eric Saade-ra (félreértés ne essék, nem vagyok sem fengörl, sem elkötelezett Eric utáló, az arca csak bizonyos képeken irritál de akkor nagyon). Ő jutott először eszembe aztán már nem tudtam az ötletet elvetni. Meg így különben sem kell azzal bajlódnom, hogy emberkét keresek.
Amúgy bevallom, ezzel a karakterrel voltam a legjobban gondba, mert a vezetékneve is elég sokáig kétséges volt. Azt tudtam, hogy egy nemesi famíliából kell származnia, hiszen a neveléséből adódik a jelleme. A Hohenfeld és a Lindenberg nevek eléggé tetszettek, de nem eléggé. Hiteles családfát akartam, úgyhogy néhány napja nekiálltam keresgélni ezeknek a családoknak az 1800-as évekbeli tagjairól. Hát angolul sem találtam semmit, nemhogy magyarul. Azután mindkettő névből annyira elegem lett hogy végül is a fiú a Fürstenberg nevet fogja kapni. Annyi baj van vele, hogy nem grófi család hanem hercegi, de kis dolgokra nem adunk; jó lesz ez így. Viszont családfát még mindig nem találtam, úgyhogy kénytelen leszek magam kitalálni a szüleit és rokonait. A keresztneve Wilhelm lesz.
Ma misén egyébként sikeresen rámsózták a Mária-szobrot hogy ugyan vigyem már körmenetkor. Mondtam hogy nem akarom, de a néni erősködött. Most komolyan, ilyenkor mit lehet mondani? Elvállaltam, gondoltam, nem lehet az olyan nagyon nehéz. Hát nehéz volt. Eléggé. Többek látták hogy szerencsétlen szobor az én oldalam felé mindjárt eldől és kérdezték, hogy átvegyék-e. Azért annyi büszkeség még van bennem, hogy nem engedem át akkor sem, ha felborul, ugye?

![]() | |
| -_-" |

2011. május 20., péntek
Május 20
Május 20-a van, a hittan házidogámat még el sem kezdtem, Hiroshima már a könyökömön jön ki, ezen kívül jövő hét szombaton nyelvvizsga. Mondhatom, szép arány. És akkor még nem is beszéltem a matek 2-es év végi jegyemről. Kicsit zsúfolt volt most ez az utolsó egy hónap ezért rengeteg behozni valóm lenne (animét már kb. egy hete nem néztem, sorozatokból is rengeteg résszel le vagyunk maradva...).
Hónap végéig fel kéne tölteni a Hiroshimás ficet, most kb. 2 oldalnál járok és még csak vázlatom sincs. Szintén 30-áig hittan összehasonlító házidolgozat, 3 oldal. Aztán nyelvvizsga, és még ezeket át kell néznem:

- függő beszéd (nagyon!)
- GERUND
- past tense-ek
- 4 tétel (könyv, koncert, hely ahol jártam, sport)
- LISTENING
2011. március 30., szerda
Március 30
Már hiányzott a blogom, pedig nem is olyan régen írtam. Na de sok minden történt velem, úgyhogy lehet, hogy ezért :P
Tegnap és ma a tanárnők kijavították a próbanyelvvizsga feladatokat és meglehetősen jó lett (először a nyelvtant, a listeninget és a szövegértést javították, ma pedig megkaptuk a levelet is). A levélre nem számítottam, hogy így sikerül, mert hát amikor megpróbálok saját magam fogalmazni, akkor általában balul sül el; de úgy néz ki, ebben is fejlődök. K. néni szerint 12 ponttól már jónak mondható, én 18-at kaptam, szóval ezzel nagyon meg vagyok elégedve (még a frázisokat sem magoltam!). Az írásbeli másik részén a szövegértésre 70, a nyelvtanra több mint 40%-ot kaptam, a nyelvtan úgy őszintén meg is lepett kicsit (még D.-nek is olyan 20 körül mozgott, pedig ő kitűnő!). Még csinálunk majd még ilyet, de szerintem a májusi nyelvvizsgára már simán mehetek. Igaz, hogy az önbizalmam nem a legjobb (mint általában), de két hónap alatt még fejleszthetek csomót; anyunak említettem is, hogy nem akarom a pénzüket pocsékolni a majdnem 30 ezer forintos vizsgával, ha mégsem sikerülne. Szerinte persze menni fog...
Mostanában nagyon kezd elegem lenni magamból. Házikat az utóbbi héten rendszeresen reggel csináltam meg, és még írni sem tudok. Néhány napja nagy nehézkesen belekezdtem egy függetlenségi háborús US&UK-ba, mert már miért ne. De aztán eszembe jutott, hogy még a MNFN-ből is ki kell izzadnom a következő két hét folyamán legalább 10-13 word oldalt...Orsinak pedig megígértem, hogy ha ő nekem ír egy töris novellát, cserébe kap egy Narniásat, egy hónapon belül persze. És mindennek fejébe még tegnap láttam a Hetalia fórumon hogy Jeles napok, ünnepek címmel indul egy új kihívás, és nem tudtam ellenállni, hogy részt vegyek benne (Hiroshimát választottam, ami ugye egy felettéb egyszerű és könnyű munka a csupa idősebb és tapasztaltabb írók közt).
Félek attól, hogy megint elkap az a szörnyű érzés, hogy ülök a helyemen és egy nyomorult mondatot nem tudok kierőszakolni magamból, pedig tudom, hogy bennem van. A Csókkal árulod el c. írásom még engem is meglepett így utólag olvasva, és remélem, képes leszek legalább egy ilyet összehozni (azt egyébként azóta is az egyik legjobb novellámnak tartom, na de ez most nem ide tartozik). Vagy van a másik véglet, az Autumn Memories, amin azóta sem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek örömömben. Mert hogy az érzések benne iszonyat banálisak, mint úgy általában a valóságban is azok; és épp mert valóságosan akartam írni, ezért lett olyan, amilyen. Mindenesetre nagyon jól emlékszem, miért és milyen helyzetben írtam azt, és szinte végig katarzis volt...
És bár a függetlenségi háború ugyanezt az élményt nyújtja, még sem tudom a gondolataimat rendesen megfogalmazni. Attól tartok mindig, hogy például az az egy szó nyelvtanilag vagy stilisztikailag nem illik oda, ezt meg kell cserélni, vagy azt... kezd kifejlődni bennem egy megfelelési kényszer, és ez talán már a Gárdonyi vetélkedője óta tart. Nyertem, mert jó szövegkönyvet írtam, de még így is szinte undorított a tudat... hogy ilyen banális baromságokat kell írnom. Pályázatokra is ezért nem jelentkezem általában. Mert, mire kíváncsiak a zsűrik? Örömre, szépségre, vagy ha bánatra, akkor is csak a lájtosabb verzióból. Most például felfedeztem, hogy az őrület/skizofrénia/mazochizmus téma - amit hát, valljuk be, a legtöbben nem szeretnek olvasni - micsoda mélységeket tár fel egy emberben, amikor csak magunkkal vagyunk szemben és a saját ellentmondásaink és vágyaink kereszttüzébe kerülünk. A vér csak egy hatásos eszköz, nem több annál; mint ahogy a homoszexuális téma is csak egy eszköz az író kezében, ha a szerelmet ki akarja fejezni. Természetes, hogy a legtöbb író ezt nem tapasztalja meg személyesen, de ha csak egy kicsi tehetséget is adott neki az Isten, akkor képes rá, hogy erről írjon.
Én szerencsés vagyok, mert könyvben szinte bármit el bírok olvasni, a Battle Royale-t is a magam 15 évével szemrebbenés nélkül olvastam végig. Mert tudtam, igazából mi ez a könyv, és milyen szerepe van benne az öldöklésnek; talán egyáltalán nem az, mint amit az osztályfőnököm mondott. Persze ő nem értette, mire és miért jó ez, de én ezt nem tudom vele megértetni. Ha nem jön rá magától, oda én kevés vagyok és felesleges próbálkoznom.
Ez a kép valahogy elmondja nekem Russia egész lényét és lelkivilágát; pedig egyetlen betű sincs a képre írva. És ez még csak egy karakter egy sorozatból!
Ebből a képből világosan látszik; senki nem kegyetlen gyilkosnak születik, a környezet és a világ miatt válnak ilyenné ezek a lelkileg gyenge és érzelmes emberek.

2011. február 17., csütörtök
Február 17
Már egy ideje nem írtam (pontosabban a Hetalia tali óta), úgyhogy most pótolom :) A találkozót nem is tudnám leírni, talán csak annyival: fantasztikus volt, hogy ennyi hasonló érdeklődésű emberrel tudtam találkozni, például T.-vel, akit nagyon megkedveltem, naponta chatelünk :) Remélem, sok találkozóre elmehetek még és szerezhetek sok barátot (B. egyébként azt mondta, következő talira már ő is jönne, úgyhogy folyamatosan tanítgatom őt, főleg ami a szavakat illeti: már tudja mi az a yaoi, valamint seme és uke. Ugye fontos szavak XD)
Ma elvileg egy csoportunk lett volna, de már korábban jött egy házaspár Pestről, és őket kalauzoltuk; de még be sem fejeztük, amikor már jöttek a megbeszélt közg.-s diákok. Azt hittem, dobok egy hátast, amikor B. mondta, hogy Barócsi is itt van a barátnőjével. A vendégkönyvbe is írtak. Alig várom, hogy V. orra alá dörgölhessem XDD Nem mintha ennyire gonosz lennék, tisztelem én a szerelmet, de amit V. csinál, az nem igazán nevezhető annak. Lassan annyira lejáratja magát ezzel a gyerekes viselkedéssel, hogy már mi érezzük magunkat kínosan.
Na és volt még két kirívó eset az osztályban; két srác volt, akik először megkérdezték, mi a címe annak a filmnek, amit említettünk a tárlatvezetés alatt. Hát ekkor még nem gyanakodtam, gondoltam, tök jó hogy érdekli őket. De aztán olyanokat kérdezgettek, hogy végül leesett: ezek azok a bizonyos kételkedők csoportjába tartoznak, akik sem a holokausztban, sem Anne Frank hitelességében nem hisznek, Hitler pedig az istenük. A legrosszabb mégis az volt, hogy nem tudtuk lerázni őket; csak mondták és mondták, még akkor is amikor a következő csoporttal néztük a filmet. Borzasztó emberek léteznek, nem?
Az egyik kvíz szerint amit kitöltöttem, Liechtenstein lennék. :)

2011. február 11., péntek
Február 11
Holnap Hetalia tali :) Már teljesen be vagyok sózva. Bár biztos nagyon jó lesz, de kicsit még mindig ideges vagyok :)
"Nem vagyok a sors áldozata – gondolta minden percben -, hiszen merek kockáztatni, átlépni a korlátaimat, és olyan kalandban lesz részem, amelyre majd öregkoromban, egy unalmas délutánon nosztalgiával emlékezhetek – bármilyen abszurdnak tűnhet is ez."
/Paulo Coelho/
Ma két csoportot is vezettünk egyébként; az egyik meg volt beszélve, de egy házaspár még jött utánuk és ha már ott voltunk, akkor nekik is elmagyaráztunk töviről hegyire mindent. Az elsők egyébként a Balassi suliból jöttek. Ők sokan voltak és nem figyeltek, ahogy ez már csak átlaggimisektől elvárható (én személy szerint nem is vártam nagyon mást). A poén az volt, hogy az elején mindenki letelepedett a terem hátuljában lévő ülésekre, és várták, hogy majd ott szépen kényelmesen elmagyarázzuk nekik. Bianka aztán kedvesen felszólította őket, hogy legyenek szívesek és álljanak fel, mert körbe kell mutogatnunk a dolgokat XD
Mivel holnap Pestre megyünk, a Prolik c. darabot ma néztük meg a Gárdonyi Színházban, nem holnap. Ez elvileg tragikomédia lenne, és szerintem meglehetősen jó darab volt. A Selyemcipőhöz képest legalábbis mérföldekkel jobb. Sokat nevettünk :)
A Hamupipőkével még mindig vitatkozunk; most úgy néz ki, két darabból gyúrunk össze egyet.
Ma még szeretnék legalább egy doujinshit elolvasni :P (A USA/Germany párosítás pedig fogalmam nincs, honnan jött ezen késői órán. Fáradt vagyok, na XD)

2011. február 8., kedd
Február 8.
Hű, ma elég sok dolog történt velem. Először is, elfelejtettem, hogy elmaradt az első óra. Mondjuk voltak már akik korábban jöttek, Fánival egy csomót beszélgettünk :) Hajni néni közölte egyébként, hogy most már biztos: nem lesz jövőre olasz csoport, szóval kénytelenek leszünk franciát vagy németet tanulni. Nem örültünk; viszont lehetséges, hogy különórákat vegyünk olaszból (persze még a rendes angol és francia mellett). Annyira jó lenne megtanulni olaszul, mert igazán tetszik a nyelv!
Hmm, erről jut eszembe. Szombaton Hetalia találkozó. Már most nagyon várom, bár kicsit izgulok XD Végül is, egyszer élünk. Viszont ha belegondolok, hónapokkal ezelőtt ha valaki azt mondta volna nekem, hogy én felemelem a hangom: igenis, szeretnék hasonló érdeklődésű emberekkel megismerkedni és elmenni egy olyan találkozóra, ahol még senkit sem ismerek... nos, körberöhögtem volna azt a valakit. De végül mégis örülök, hogy ennyire megembereltem magam, és bátor voltam :) Amúgy is elég nehezen ismerkedek, de most megtettem az első lépést. Igyekszem, ahogy telik tőlem :P
Ma egyébként óra után Saciékkal beszélgettünk a farsangi színdarabról (Hamupipőke musicales változatban). Összeszedtünk néhány ötletet, amivel felpörgethetnénk a még befejezetlen darabot. Kérdés, mit szólnak ehhez Eszterék...
Ezek után Flórával találkoztam. A suli előtt nagyon megölelgettük egymást, majd felmentünk a jelenlegi osztálytermünkbe, és ott vagy egy óráig elvoltunk, beszélgettünk a többiekkel. Furcsa volt. Hallgattam őt, és nem tudtam eldönteni: idegen, vagy ismerős. Igen, a mozdulatai még mindig az én régi Flórámra vallottak, de már nem volt ugyanaz. Viszont akármennyire is tudom - az eszemmel persze -, hogy ezt a barátságot gyakorlatilag semmi ésszerű ok nem tartja össze... be kell látnom, hogy így a legjobb. Nem mintha a barátság annyira ésszerű lenne; éppen csak szükséges jó.
Mégis, szörnyen éreztem magam, amikor néha hangosan felnevetett. Istenem, régen naponta hallhattam őt így nevetni, naponta hülyéskedhettünk, akár két óra között, akár óra közben. Mennyire ismerős ez az érzés, amikor vele vagyok: hogy igazi barátra találtam! És tudom, hogy nem tart sokáig. Annyira jó, hogy túl szép valóságnak. Ebből a teremből néhány perc múlva kisétálunk, és minden ugyanúgy lesz, mint az elmúlt fél évben. Éljük a saját életünket, egymás nélkül; ez nekem iszonyatosan fáj.
És mégsem tudok haragudni rá! Ő hagyott el, de nem vagyok képes haragot tartani. Talán itthon néha mérges leszek ettől; de amikor belenézek a vidám szemébe, ránézek a mosolygós arcára, nem vagyok képes szemrehányást tenni neki. Örülök annak az időnek, amit vele tölthetek, és nem akarok vitatkozni.
Tudom, hogy nem kellene ezt ennyire komolyan vennem, de hát mit csináljak, ha egyszer így érzem? Csak egy pasit lehet megsiratni, barátnőt nem?

2011. február 3., csütörtök
Február 3
Holnap lesz az első tárlatvezetésem! Kicsit izgulok :) Na jó, nem is kicsit. Tudom, ott lesz Bianka (mondjuk őt is csak az tartja életben, hogy én ott leszek), és nem egyedül fogok kiállni nem tudom hány felnőtt elé, hogy kioktassam őket Anne Frankból. Mert tudom, hogy a felnőttek utálják, ha egy gyerek jobban tud valamit. Talán csalódottak is lesznek...
Felújítottam a dizit is. Átállítottam hagyományos sablonra, szóval mostantól ha szerkeszteni akarok valamit, a html kódba kell belenyúlnom. Bár azt kell mondjam, elég ügyes vagyok; sikerült a menüket mozgatni, színeket és képeket állítgatni, meg persze szöveget írni.
Mostanában koreai dalokat szoktam énekelgetni. Igazából kettő van, amit gyakorlok folyamatosan. Már egész folyékonyan tudom énekelni, és kezdek rájönni, melyik hang mit jelent kiejtésben. Japán nyelvű szövegnél sokkal könnyebb, mert ott alig van olyan hang, amit nem úgy kell ejteni, ahogy le van írva, vagy legalábbis olyan biztosan nincs, amit ne tudnék kikövetkeztetni. Például nem sok időbe telt rájönnöm - ha már animéket néztem és japán zenét hallgattam, amiket nyilván énekelni is szerettem volna -, hogy a Hepburn-átírásban a fu szótagban az f-et kicsit h-san ejtjük, vagy a ch-t cs-nek. De a koreaiban az ee az i, a da az ha... ráadásul sok mássalhangzót egyszer így, egyszer úgy ejtenek. De semmi vész, azt hiszem, kezdek belejönni :)
Hizaki egyszerűen annyira gyönyörű, hogy kénytelen vagyok elnézni neki azt a semmiséget, hogy igazából ő fiú. Persze, nem tetszik, mint pasi, de túl csinos ahhoz, hogy szó nélkül elmenjek mellette. Néha a "gyönyörű" kifejezés sokkal jobban illik egy férfira vagy nőre, mint a "jóképű" vagy "szép". A "gyönyörű" ugyanis(japánul utsukushi - imádom ezt a szót...) valamivel többet jelent számomra, mint egy szép arc. Kell legyen egy földöntúli kisugárzása. Olyan kisugárzása, amivel felsőbbrendűbbnek tűnik a többi ember számára; még ha nem is az. Egy beállás, egy sápadt-fényes arc, hajkorona, akár egy tekintet. Egy olyan ruha, amit mintha nem is földi lény varrt volna, hanem égi tündér. Olyan fonálból, ami örök, olyan anyaggal, ami tökéletesen illeszkedik a tökéletes szépséghez; ami igazából nem volt, soha nem is lesz tökéletes. Csak illúzió, értünk.

2011. február 2., szerda
Február 2
Hmm, ma egész érdekes napom volt, bár kicsit fárasztó :) Első két óra angol, Mary Louise is jött, aminek mindenki örült :P Aztán tesi, amire a cuccom nincs meg, szóval a tavalyi nadrágomban voltam és egy hosszú, fekete pólóban. Ha nem lesz meg, akkor sincs kedvem sulipólót rendelni, bár év közben nem is biztos, hogy lehet. Hajni néni mondjuk szólni fog XD
A törióra is érdekes volt. Szent László királytól könyves Kálmánig jutottunk, de a tanárnő annyira élvezhető stílusban adta elő a mondanivalóját (igen, ez fél év után most derült ki számomra - eddig ugyanis mi készítettünk az órákra prezentációkat), hogy mindenki imádta. A boszorkányüldözést például Vivin és rajtam magyarázta el (röviden kb. ha Vivinek a középkorban nem adott volna a tehén tejet, akkor ő simán feljelenthetett volna engem, hogy megátkoztam a tehenét és ezért megégettek volna engem máglyán).
Viki még mindig Barócsi-mániás; nem mintha Palotás jobb lenne.
A "Csókkal árulod el..." c. novellámra már kaptam is egy kritikát a Merin, teljesen oda voltam a boldogságtól, ez ugyanis az első nem hetero írás, amit feltettem. De ezek szerint ez is megy. Legalábbis remélem :P
Ma még szeretnék új dizájnt rakni erre a blogra, mert kicsit unom a mostanit. A Yumére már szerkesztettem csini fejlécet, még ha a berakással volt is egy kis gond. De szerintem egész szép lett :)
Ma még anyuval sütünk sütit. Fincsiii XD

2010. december 15., szerda
Végre megint itt
Hajajj, végre megint működik a blog. Gondolom, a gépem hibája, hogy eddig nem tudtam írni (és ez tényleg nem felelősség áthárítás!), de most már minden oké.
Sok minden történt velem, de túl hosszú lenne, hogy mindent elmeséljek. Most elterveztem, hogy belekezdek egy másik blogba is, az irományiamnak (szerintem főleg boys love lesz), amiket még nem érzek elég jónak ahhoz, hogy a Merengőre kerüljenek, de kíváncsi vagyok mások véleményére.
Ma tök jó napom volt amúgy. Első három óra volt csak megtartva, aztán átmentünk a Barátok templomába, mise volt meg gyónás. Mise közben végig az Ízek, imák szerelmekre gondoltam, meg arra, hogy nagyon tetszik ez a jóga-meditálás téma. Meg nagyon tetszik a mantra szó... talán egyszer....
Aztán meg találkoztam anyummal kezelése után és jöttünk apuval haza; de előtte még megvettük az alapanyagot a mézeskalácshoz. Ugyanis Hajni néni - ma van a szülinapja, 37 éves - kitalálta, hogy idén én meg anyum készítsük a karácsonyi ajándékot a tanároknak (németesekkel együtt 11 van összesen). Persze, mindezt csak azért, mert az osztálybulin (ami mellesleg nagyon jó volt) hoztam vagy két tálca színes, finom mézeskalácsot.
Viki mostanában nem nagyon törődik velem. Mindig csak tanulnia kell, és csak néha ér rá. A városba már szinte egyáltalán nem megyünk együtt... abba bele sem merek gondolni, hogy talán itt a vége a barátságunknak. Mert én nagyon szeretem őt, és amióta Flóra elment, szinte ő a legjobb barátnőm (persze ott van még Bia is, akit szintén nagyon szeretek, és Dóri, aki kicsit furi).
Mostanában azon kapom magam, hogy egyre kevesebbet gondolok Flórára. A legrosszabb az az egészben, hogy még mindig borzasztóan hiányzik; persze, hisz ő volt a legelső és legjobb barátnőm egész eddigi 15 évem alatt. Amikor kicsi voltam, mindeni csúfolt, őt és talán Abigélt kivéve (akit szintén bírok, és bár hasonló az érdeklődésünk, sosem lettünk igazából barátnők). Néha még mindig haragszok Flórára, mert csak úgy elment, mintha az elmúlt évek nem számítanának. Mert én - naivan - azt hittem, végig járjuk majd együtt az általánost, a középsulit, és együtt érettségizünk majd.
Persze, tavaly minden jobb volt (a régi osztályom miatt is), és sokszor kívánom, bárcsak ott lehetnék megint, nyolcadikosan a többi gyerek között... akik, talán bénának tartanak és figyelemre sem méltatnak, mégiscsak gyerekek, és nem tinédzserek. Most éreztem csak meg, milyen nehéz is felnőni....

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)