Kétségbeesetten olyan akarok lenni, mint régen. Még mielőtt elkezdtem ezt az egészet, nem idegeskedtem ennyit, nem volt ez az állandó feszültség, viszonylag nyugodt és kellemes életem volt. Tudom magamról, hogy nem vagyok az a társasági típus, és sajnos - bár legyőzöm az akadályaimat legtöbbször - sokszor esek abba a hibába, hogy félek az emberektől. Igen, öntudatlanul és akaratlanul is előjön bennem ez az iszonyatos tudat, hogy "biztos engem néznek, engem gúnyolnak", és ilyenkor sírni tudnék (az utóbbi időben többet is sírtam, mint eddig). Ahogy magamon érzem a vizslató tekinteteket, a rosszullét kerülget. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de ők sem azok; akkor miért néznek rám úgy, mintha eleve hibás volnék?
De persze ez akkor is előjön, ha szimpatikus emberekkel találkozom, és akiken érzem, hogy nekik is szimpi vagyok. Kedvesen viselkednek, én pedig általában idiótát válaszolok, mert olyan ideges vagyok, szeretnék megfelelni. Hogy legalább egy ember tudja, hogy én is olyan vagyok, mint ők... hogy nem születtem selejtnek.
De nem csak ez az egyetlen baj. Irigy vagyok nagyon, és bár próbálok nem az lenni, általában nem sikerül. Kell hogy legyen nekem valaki egyetlen, aki velem van a legjobb barátságban, és akivel mindig tudok beszélgetni bármi történik is. Ezt - sajnos - tudom magamról, ez egy nagyon nagy hibám. Igyekszem persze nyugtatgatni magam, de végleg sosem tudom elhallgattatni azt a kis belső hangot a fejemben: "senki sem szeret téged. nem vagy idevaló."
Ezerszer gondoltam arra, hogy ez az idegeskedés nem éri meg, abba kell hagynom, mert ez nem mehet így tovább. Nem viselem el. De most ott tartok, hogy lehetetlenség lenne kiszállni ebből; ha meg is tenném, hatalmas hiányérzetem támadna, és nem bírnám kitölteni az űrt.
Így nem tehetek mást, mint hogy nap mint nap, óráról órára elszenvedem ami ezzel jár, és sírva várom a végét, ahol majd talán boldog leszek. Az még nem most lesz, de elhiszem, hogy képes vagyok ezért kétségben élni, képes vagyok egy célért küzdeni. Bízom abban, hogy az Úr megsegít, most mindennél jobban bízom. Ha egy olyan ember, mint én a többi ember közé ment, annak oka kell hogy legyen; és most az egyszer meg fogom tudni ezt az okot.
„Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek és megmosták ruhájukat a bárány vérében. Mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése