Azt hiszem, eléggé jól érzem magam. Ami ugye ritkaságszámba megy mostanában... de ahhoz képest, amit májusban műveltem (ami már joggal volt depressziónak nevezhető...) most már sokkal nyugodtabb és elégedettebb vagyok. Először is, mert rájöttem, hogy mi az igazán fontos a számomra. Szalókon jöttem rá igazán, és el is szégyelltem magam, hogy olyan dolgok után vágyakoztam, amik egyrészt feleslegesek, másrészt azt kéne néznem, amim van, és nem azt amim nincs.
Mindig csak sajnáltatom magam, nekem sosem jó semmi. Pedig nagyon is jó helyzetben vagyok és nincs okom panaszra, elvileg. Az, hogy a gyakorlatban mindent beképzelek, már más tészta.
Ma misén boldognak éreztem magam és majdnem végig mosolyogtam. Volt hogy nevettem is. A lányok azt hitték, "szerelmem van" és ezért vagyok ilyen vidám. Pedig csak nekik és a misének örültem. Először is nekik, mert van két kislány akik ennyire ragaszkodóak és kedvesek velem. Szinte ragyogott az arcuk, amikor mondtam, hogy üljenek csak mellénk.
Tehát emiatt nagyon jó volt a mai mise, csak volt egy hátránya: mégpedig, hogy nemigen tudtam figyelni, főleg a végefelé. Pedig pont arra vártam, hogy végre jöhetek misére, már szombaton is csak egyházi dalok jártak a fejemben (ehh, ez V. hatása lenne? borzasztó xD). Jól van, imádom a nagy szavakat, nem hiába Oscar Wilde a kedvencem... (na nem mintha itt olyan magasröptű lenne a szentbeszéd. azt inkább csak hozzáképzelem. vagy néha azt is, hogy én beszélek a pap helyett).
Na jól van, gondoltam, hogy itt majd okoskodok egy sort, hogy mit jelent nekem a hit ésatöbbi ésatöbbi de már kezdek nagyon fáradni. Úgyhogy csak annyit, hogy fontos. Veszettül fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése