2011. február 2., szerda

Február 2

Hmm, ma egész érdekes napom volt, bár kicsit fárasztó :) Első két óra angol, Mary Louise is jött, aminek mindenki örült :P Aztán tesi, amire a cuccom nincs meg, szóval a tavalyi nadrágomban voltam és egy hosszú, fekete pólóban. Ha nem lesz meg, akkor sincs kedvem sulipólót rendelni, bár év közben nem is biztos, hogy lehet. Hajni néni mondjuk szólni fog XD

A törióra is érdekes volt. Szent László királytól könyves Kálmánig jutottunk, de a tanárnő annyira élvezhető stílusban adta elő a mondanivalóját (igen, ez fél év után most derült ki számomra - eddig ugyanis mi készítettünk az órákra prezentációkat), hogy mindenki imádta. A boszorkányüldözést például Vivin és rajtam magyarázta el (röviden kb. ha Vivinek a középkorban nem adott volna a tehén tejet, akkor ő simán feljelenthetett volna engem, hogy megátkoztam a tehenét és ezért megégettek volna engem máglyán).
Viki még mindig Barócsi-mániás; nem mintha Palotás jobb lenne.
A "Csókkal árulod el..." c. novellámra már kaptam is egy kritikát a Merin, teljesen oda voltam a boldogságtól, ez ugyanis az első nem hetero írás, amit feltettem. De ezek szerint ez is megy. Legalábbis remélem :P


Ma még szeretnék új dizájnt rakni erre a blogra, mert kicsit unom a mostanit. A Yumére már szerkesztettem csini fejlécet, még ha a berakással volt is egy kis gond. De szerintem egész szép lett :)
Ma még anyuval sütünk sütit. Fincsiii XD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése