"Ha nem ismernek el mások, akkor már létezni sem tudsz többé!?"

17-én derült ki hogy sikerült a középfokú komplex nyelvvizsga. Nem mondom, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, de azért örültem. Összesen 300 pont volt, a 60%- a pedig (a vizsgasikeresség alsó határa) 180 pont. Ha ezt nézzük, az én 222 pontom elég jó, de ha a 300-hoz viszonyítjuk, sírni támadna kedvem. Rendben, meglett a vizsga, de azért jobb eredményt akartam volna produkálni... minimum 80%-ot (nem számoltam ki hogy mennyi lett, szóval lehet hogy van nyolcvan), de 90% körül szerettem volna igazából hogy legyen. Jó, tudom, sokat kívánok amikor nem is tanultam egész évben csak azt amit órán vettünk (és ha ezt nézzük, nagyon jó eredmény ez a 222 pont). A legtöbben többet tanultak nálam és voltak, akiknek nem sikerült. Én órán kívül maximum annyit tettem hogy olvastam néhány angol ficet meg doujinshit... kicsit bűntudatom is volt amiatt, hogy Dancsi annyit tanult és neki nem sikerült az írásbeli. A vizsgán is épp ezért, mert nem tanultam - rettenetesen ideges voltam. Főleg az írásbelin, mert a szóbeli olyan későn volt hogy addigra már szétfőtt a fejem és csak hebegni-habogni tudtam (25-ből 23-om pontot kaptam a szóbelire és ezen azért eléggé meglepődtem).

Nem mellesleg elkezdtem (jó, elég nagy túlzás) az Orsival közös novellánkat. Igazából csak karaktereket dolgozunk ki most mindketten meg én először megírom az én bevezetőmet aztán arra a sablonra majd Orsi is.
Elég nagy meglepetést okozott, hogy az egyik szereplőmnek az arcát milyen gyorsan kitaláltam. A karakter egy elkényeztetett, arrogáns osztrák nemesi fiú. Olyan embert kerestem, akinek az arca annyira irritál, hogy legszívesebben pofonvágnám; de azért szép legyen valamennyire. Így esett a választásom Eric Saade-ra (félreértés ne essék, nem vagyok sem fengörl, sem elkötelezett Eric utáló, az arca csak bizonyos képeken irritál de akkor nagyon). Ő jutott először eszembe aztán már nem tudtam az ötletet elvetni. Meg így különben sem kell azzal bajlódnom, hogy emberkét keresek.

Amúgy bevallom, ezzel a karakterrel voltam a legjobban gondba, mert a vezetékneve is elég sokáig kétséges volt. Azt tudtam, hogy egy nemesi famíliából kell származnia, hiszen a neveléséből adódik a jelleme. A Hohenfeld és a Lindenberg nevek eléggé tetszettek, de nem eléggé. Hiteles családfát akartam, úgyhogy néhány napja nekiálltam keresgélni ezeknek a családoknak az 1800-as évekbeli tagjairól. Hát angolul sem találtam semmit, nemhogy magyarul. Azután mindkettő névből annyira elegem lett hogy végül is a fiú a Fürstenberg nevet fogja kapni. Annyi baj van vele, hogy nem grófi család hanem hercegi, de kis dolgokra nem adunk; jó lesz ez így. Viszont családfát még mindig nem találtam, úgyhogy kénytelen leszek magam kitalálni a szüleit és rokonait. A keresztneve Wilhelm lesz.

-_-"

Ma misén egyébként sikeresen rámsózták a Mária-szobrot hogy ugyan vigyem már körmenetkor. Mondtam hogy nem akarom, de a néni erősködött. Most komolyan, ilyenkor mit lehet mondani? Elvállaltam, gondoltam, nem lehet az olyan nagyon nehéz. Hát nehéz volt. Eléggé. Többek látták hogy szerencsétlen szobor az én oldalam felé mindjárt eldől és kérdezték, hogy átvegyék-e. Azért annyi büszkeség még van bennem, hogy nem engedem át akkor sem, ha felborul, ugye?