Így utólag nem értem, hogy keveredtem én ebbe bele... de most mégis boldog vagyok tőle. Ha vége is lesz, már megérte... annyi kételkedés, és mégis mennyi öröm. Az öröm viszont sokkal több és nagyobb volt, mint a szenvedés... és megérte. Még ha nem is hiszek benne sokszor.
Azt akarom, hogy még sokáig tartson. Hiszen ez az egyetlen szál számomra, ami abba a csodálatos világba vezet.... és az a sok szép emlék. Az a sok ember, akit megismertem... azt hiszem, sosem fogom kitörölni őket az emlékezetemből. Az elmúlt héten többször is visszaforgattam magamban az elmúlt évet... és azt kell mondanom: soha ennyi fájdalmat és örömöt nem éltem meg még ezelőtt. Megtanultam elfogadni, hogy minden szépért és jóért keményen meg kell szenvednünk.
Most pedig közeleg a tél és én borzasztóan várom. Iskola után leülni a meleg kandalló mellé egy forró teával, vagy éppen a barátaimmal beülni valahova egy jó forrócsokira... a mézeskalácssütések otthon és a gyerekekkel. Aztán ajándékosztás az osztályban és karácsonyfa díszítés otthon. Mintha megállna a világ.
Mostanában egyre többet tudok írni és van is ötletem hozzá. Jövő héten pedig lelkigyakorlat, három teljes napig együtt lehetek azokkal, akiket annyira kedvelek. Kell-e ennél több a boldogsághoz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése