If I had a world of my own, everything would be nonsense.

Minden olyan furcsa körülöttem, semmi sem normális, és én mégis abnormálisan boldognak érzem magam. Az egyetlen baj, hogy nem lehet minden nap olyan, mint a tegnapi. Miért kell mindenáron visszatérni a hétköznapok unalmas pontosságához? 

Elegem van abból hogy magyarázkodjak és kinézzenek. Persze, van akiket szeretek és akik engem is szeretnek... semmi pénzért nem hagynám ott őket. Csak lennének kicsit nyitottabbak... mondjuk nem tudom mit várok egy katolikus iskolától. Aki idejön, az általában nem olyan, mint én. Vannak kivételek, de nem ez az általános. Ha megpróbálnám megváltoztatni őket, az már nem lenne barátság, mégis... néha annyira szeretném ezt a változást. De a dolgok nyilvánvalóságán túl nem látnak, megértetni velük pedig lehetetlen, amit tudniuk kéne.
A kavarodást pedig persze, az új társaság okozza; de ez nem feltétlenül rossz. Ilyen boldog már rég voltam. Nem érdekel sem a helyi klub, sem más, ami miatt régen annyit idegeskedtem. Nem éri meg, és beláttam, jobb ha a jövővel törődök, mintsem azon rágódjak, ami elmúlt.